Tökös burgonya

2009. július 6., hétfő

Ez a burgonya igazán tökösre sikerült. Figyeljétek csak! :)))

Hozzávalók:
2 kicsinyke tök (1 kg)
0,5 kg burgonya
2 evőkanál olivaolaj
víz
1 kiskanál kurkuma
tengeri só vagy fűszersó
1 kanál étkezési keményítő
petrezselyemzöld

Elkészítés:
A burgonyát és a tököket meghámoztam, majd felkockáztam. Az olivaolajat megmelegítettem, rátettem a burgonyát és pár percig kavargatva sütöttem. Ezután hozzátettem a tököt is, megszórtam fűszersóval és kurkumával és felöntöttem annyi vízzel ami úgy ahogy ellepte... Egy kicsit elszámoltam a vizet, így egy kicsit levesesebb lett a végeredmény, de nagyon nem bántam.
Tehát amikor felöntöttem, rátettem a fedőt és hagytam megpárolódni alatta a zöldségeket. Fagyasztott petrezselyemzöldet is tettem bele.
Amikor megpuhult a burgonya és a tök is, akkor kivettem egy keveset a léből és elkevertem benne a keményítőt, végül hozzákevertem az ételhez, pár percet hagytam rotyogni és el is készült.

Tipp:
  • Az utolsó művelet simán elhagyható, illetve ha kiveszünk egy keveset a burgonyából és összeturmixoljuk akkor azzal is visszasűríthető. De sűrítés nélkül is biztosan ugyanolyan finom!
  • Ideálisabb a fagyasztott petrezselyemzöld helyett a friss! csak nekem nem volt itthon, sajnos panelban nem terem :(

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

a fagyasztott helyett, friss petrezselyemmel szórtam meg kíváló volt puszi :D

Harmóniakonyha Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino