étrendtervezés és egy kis káosz

2008. november 7., péntek

Még mindig keresem az utam, ennek érdekében elég sokat olvasok, kutakodok a témában, gyűjtöm a recepteket, persze már amennyire időm engedi. Aztán most úgy döntöttem, hogy muszáj lesz egy heti étrendet előre összeállítanom, hátha így kordában tudom tartani magam :P
Ami lényegesen nagy problémát és fejtörést okoz ebben az egész átállásban az az idő kérdése. Hogyan oldjam meg az étkezést úgy, hogyha reggel 7-kor elmegyek otthonról és csak este 6 után érek haza? Az esti étkezést eddig mindig 6 előttre időzítettem, hogy elteljen legalább 3 óra az evés és a lefekvés között. Oké, most egy kicsit csúszik, semmi probléma. Viszont ha még 6-kor állok neki kaját készíteni, akkor sokat fog csúszni és ezt nem szeretném. Ezen törpölök most, hogy mi legyen. És közben nekiálltam az étrendírásnak, ami nem is olyan egyszerű mint elsőre gondoltam.
Meg kinéztem pár vega könyvet, amik segíthetnének az elindulásban, de egyenlőre nem csak a világban van gazdasági válság, hanem nálam is. Emellé még a gyüjtött recepteket sem ártana valamilyen formába rendezni, mert jelenleg a nappali közepén hevernek a kinyomtatott papírlapok.
Szóval van egy kisebb káosz és sajnos én nem vagyok zseni, hogy átlássak rajta.

Amint összekaptam magam és rendet teremtettem a lakásban és a fejemben is, jelentkezem!

9 megjegyzés:

Maryan írta...

Szia Harmony!
Tiszta vegetáriánus vagy, tehát husi szóba se jöhet nálad? Mert nekünk talán azt is kellene enni, hiányzik a fehérje.
puszi
Maryan

harmony írta...

szia! Nem vagyok vega..még..de már megfordult a fejemben, csak még nagyon kiforratlan vagyok. Hogy találtál ide?
puszi

Maryan írta...

Szia Harmony!
Egyszer a Neuro-Klubban irtad, hogy készítesz ilyen honlapot, leírtad a cimét is, azóta időnként benézek "hozzád".
Tetszik, hogy humoros formában adod elő, meg egyszer-kétszer tőled veszek ötletet. Ügyike vagy!
sok puszi Maryan

harmony írta...

szia!

Tényleg, már el is felejtettem, hogy beírtam oda. Örülök, hogy benézel:)
Igyekszem "ügyike" lenni :o) de még eléggé kezdő vagyok... :S
puszi neked is, nézz be máskor is:)

Maryan írta...

Szia!
Én is "sokszor" úgy érzem kiforratlan vagyok, de mindig tanulok valami újat, pedig már több mint 20 éve vezetek háztartást. Gondoltam rá, hogy húsmentes leszek, de aztán mégsem.
Ötlet: Én mostanában, mióta a diétát tartom "rászoktam" a krumpli evésre. Ha hazaérek fáradtan (majd kiesik a szemem az éhségtől) nem sok kedvem van már a konyhában időzni, ezért gyors ételekkel próbálkozom. Pl.
Megtisztitok 3-4 szem krumplit, delikátos vizben megfőzőm, egy kis petrezselyem, olivaolaj alá 20 perc alatt kész. Közben egy kis pulykahúsit (vércsoport szerint jó nekem) felkockázok (vagy kiolvasztom, a hűtőmben mindig van kis adag lefagyasztva)megszórom gyros fűszerrel, az is készen van 20 perc alatt, a végén szórok rá mexikói zöldségkeveréket, így röpke fél óra alatt kész a kaja, s ettől jól tudsz lakni. De ha többet csinálsz másnapra is marad. Én kétnaponta ezt eszem, de szerencsére nem unom még, mert mindig valamit alakítok rajta.
Próbáld ki te is.
sok puszi, legyen nagyon szép napod!
Maryan

harmony írta...

szia! én még csak 5 éve vezetek önálló háztartást, de ehhez képest is még csak most kezdem belakni a konyhát. A hússal nem vagyok igazán jó viszonyban és foglalkoztat is a vegaság gondolata, de ahogy írtam is még kialakulatlan vagyok... Köszi az ötletet. Nekem vércsoport szerint nem jó a krumpli sajnos, mondjuk szoktam enni néha, de természetgyógyász ajánlotta a vércsoport-diétát. nem tudom mennyire lehet hinni ennek a megközelítésnek. Ezt is csak akkor lehetne megtudni ha az ember kipróbálná hosszabb távon...

Maryan írta...

Szia Harmony!
Gondolkodom, hogy mi lenne gyors és egyszerű neked, de addig se felejts el reggelente fehérjeitalt inni. " A fehérjék a sejtek építőkövei."
puszi
Maryan

Renata Kalman írta...

szia!
Nehéz beosztani az otthoni dolgokat, ha javarészt házon kívül vagyunk...
Ha este főzöl tartalmasabb ételt, s azt elviszed másnap, s este meg valami gyorsabb ételt, esetleg hideget esztek?
Hétvégére meg lehet gyűjtögetni az ötleteket...

Persze jobb a friss, de nálunk is úgy van, hogy a férjem másnap elviszi ebédre, amit főzök.

szakácskönyvek: antikváriumokban nézzél esetleg körül, ott olcsóbb (de sajnos már ott is emelik a árakat)

harmony írta...

szia Renata! este már a fáradtság miatt nem állok neki főzni. de nem sokáig tart már remélem ez az állapot és akkor újult erővel tudom csinálni...
könyveket teszveszről, vateráról szoktam, ott olcsóbb...köszi a hsz-t:)

Harmóniakonyha Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino